Kedves pisztrángász Barátaim !

 

Végre sikerült minden még kérdéses részletet kinyomozni ahhoz, hogy ismertessem

Veletek a verseny lebonyolításával kapcsolatos infókat.

A versenyhez leginkább közel álló elnevezés, leginkább ez lenne: Pisztrángfogó Pergető Párbaj. J

Miért is párbaj? Az alábbi példával  próbálom illusztrálni.

Tételezzük fel, hogy 24 versenyző indul  a versenyen.

Sorsoláskor minden versenyző húz egy sorszámot, ami mellé kap egy számráccsal létrehozott indulási számsort.( Ez a számsor utal arra, hogy melyik boxban kerül a résztvevő és kivel fog megmérkőzni.)

 A boxok páronként egy 5-6 mt szélesek.

Minden versenyző  8 etapot horgászik, különböző ellenféllel, de egy etapban (   20 perc) csak a melléje sorsolt egy horgásszal versenyez, párbajozik.

Az egyes etapokban 20 perc a tiszta horgászidő, félidőben kötelezően helyet kell cserélni a boxon belül a résztvevő párosnak.

 Az adott etapban csak a kisorsolt párjánál kell több halat fogni abban a 20 percben.

A párok egymásnak igazolják a fogásokat, a rendezőktől kapott űrlapokon. Minden

etapra/fordulóra új űrlapot kapnak a versenyzők. Ezen jelölniük kell a fogott pisztrángok db számát.

Az etap végén a párok egymásnak igazolják aláírásukkal a fogások valódiságát, majd  a box közelében az arra kijelölt gyűjtőbe helyezik. A rendezők a szünetben összeszedik a gyűjtők tartalmát és feldolgozzák az eredményeket.

A páros párbajában az kap 3 pontot, aki több halat, - pisztrángot   fog. Ahány hal, annyiszor 1 pont.

Amennyiben döntetlen az állás a fogott halak számában ( pl.3-3) akkor mindkét fél 1,5 pontot kap.

Amennyiben mindkét fél nullázik, - azaz senki sem fogott halat- akkor 1-1 pontot gyűjtenek mindketten.

A 20 perces etapokat követően 10 perces szünetek következnek, ami alatt boxot cserélnek a résztvevők ill. a szükséges szerelést módosíthatják, cserélhetik, stb.

Kürtszó jelek:

-verseny kezdete előtt 5 perccel

-az etap kezdete

-félidőben, 10 perc után a boxon belüli kötelező cserére

-az etap vége előtt 5 perccel

-az etap vége

 

Az etapok végén a mindkét fél által aláírt űrlapot, a pálya több pontján elhelyezett gyűjtőpontba kell

helyezni.  Ha valaki nem adja le a leigazolt űrlapot, az nem számít bele a versenybe, az arra

az etapra vonatkozó pontjait veszíti. A párja az eredeti pontot kapja, nem befolyásolja az eredményét

a párja űrlapjának hiánya. (tehát nem kapja meg az ellenfele pontjait..)

A 8.etap (selejtező)után és az összesítést követően kialakul a középdöntő mezőnye.

A középdöntőbe a nyolc legtöbb pontot szerző versenyző jut .

Ez a nyolc versenyző 4 párost alkot.

A középdöntőt az alábbi párosok vívják:  1/8 , 4/5, 3/6, és a 2/7.

A győztesek az aranyért, a vesztesek a bronzért párbajoznak.

Amennyiben az első ill. a 3.helyért folyó csatában nem fognak halat a versenyzők az eredetileg kiírt versenyidőben, úgy „aranyhal” dönt, azaz az első megfogott halat elejtő a győztes.

Amennyiben a következő 30 percben sincs fogás, akkor a holtverseny szabályai szerint kerül ki a győztes.

Holtverseny esetén dönt:

-megszerzett összes pontok száma, ha egyezik

-több győztes etap, ha egyezik

-több fogott hal, ha egyezik

-melyik első etap győzelem volt előbb, ha egyezik

-akkor feldobunk egy pénzérmét….. L

 

Amit még tudni kell:

Etetni, bárminemű anyaggal tilos !

Minden fogott hal 1 pontot ér

Csak a pisztráng (sebes, szivárványos, szaibling)

A lefújás pillanatában csak a már merítőszákban lévő hal érvényes !

Horgászbot: max 2,70 mt

Horog: egy ágú, gyárilag szakáll nélküli (visszanyomott szakáll nem elfogadott ! )

Csali:

- kanál, egy db egy ágú szakáll nélküli horoggal,  

-wobbler max 3 db egy ágú szakáll nélküli horoggal.

-plasztik csali egy ágú szakáll nélküli horoggal+ valamilyen súlyozás, tungsten (wolfram), ólom,gyöngy, ill. jig .

 A horgon a súlyozás a horog a fül/lapka felöl max 1/3-ig érhet ! (pl. ólomhuzal csak az 1/3-ig használható)

A horgon semmilyen „trailer” azaz toll, szőr, gumi ill. semmilyen anyag nem lehet.

Cseburáska használható, de semmilyen ólom, nehezék nem lehet a zsinóron. ( a horgon a fenti szabályok szerint igen)

Ezeken kívül semmilyen más műcsali nem használható !

Merítőszák: csak gumírozott szákfej, merítőszák használható. ( a legjobb a szilikon hálós merítő lenne, a későbbiekben, 2020-ban már kötelező lesz , mint ahogy a nemzetközi versenyeken is az)

Fontos !

A halat kézzel érinteni tilos ! A hálón keresztül lehet megfogni a halat horogszabadítás végett, de csak a hal érintése nélkül ! Célszerű ércsipeszt használni.

Amennyiben hal elnyelte a horgot, el kell vágni a zsinórt és a halat kíméletesen le kell ütni és a box sarkába helyezni. A szünetben jelezni kell az esetet a rendezőségnek. A hal érvényes !

A  kopoltyúvonal (száj felé) előtti külső akadás érvényes.

A szabályos fogást a pár másik tagja láttamozza, (bólint, jelzi, hogy rendben ) ha szabálytalanságot észlel jelezni kell a párnak, vita esetén a rendezőségnek is.

Amennyiben a hal fárasztás közben a párunk  vagy a másik boxban lévő versenyző elé kerül és az akadályozza a horgászatban, akkor érvénytelen a fogás amennyiben az akadályoztatott versenyző

ezt  kinyilvánítja. Ha nincs jelzés, érvényes a fogás. ( nem jellemző, a fair play szabályait kéretik alkalmazni)

Program:

Gyülekező /regisztráció/sorsolás: 6,45-7,30-ig

Szabályismertetés 7,30-7,45

Reggeli:7,45-8,00

Felkészülés a versenyre 8,00 -8,30

Figyelmeztető kürt a kezdés előtt: 8,30

Első etap: 8,30 – 8,50

Felkészülés: 8,50– 9,00

2. etap: 9,00 – 9,20

Felkészülés: 9,20 – 9,30

3.etap: 9,30 – 9,50

Felkészülés: 9,50-10,00

4.etap: 10,00 – 10,20

Felkészülés:10,20– 10,30

5.etap: 10,30 – 10,50

Felkészülés: 10,50 – 11,00

6.etap: 11,00 – 11,20

Felkészülés: 11,20 – 11,30

7.etap: 11,30 – 11,50

Felkészülés: 11,50 – 12,00

8.etap: 12,00 – 12,20

 

Ebéd: 12,20 – 13,20

 

Felkészülés  a középdöntőre: 13,20 – 13,30

Középdöntő ( 8 versenyző):  13,30 – 13,50

Felkészülés az elődöntőre: 13,50 – 14,00

Elődöntő (4 versenyző) : 14,00 – 14,20

Felkészülés a döntőre ill. a 3.hely megszerzésére: 14,20 – 14,30

döntők: 14,30-14,50

Eredményhirdetés: 15,00